FooldalVállalatWIN! MagazinMűködésbenModuláris elosztórendszer iniciátorokhoz és aktivátorokhoz

Moduláris elosztórendszer iniciátorokhoz és aktivátorokhoz

A Hymmen gépészeti és gépépítő vállalat nagy hasznát veszi a szállító- és vákuumasztalaira szerelt kötődobozokba helyezett multifunkcionális ZIA-sorozatú moduláriss sorkapocs rendszernek

 

Az automatikus vezérlési rendszerek részletes szakági terveinek lényeges eleme az energiaelosztáshoz használt iniciátorok, aktivátorok, és kötődobozok megfelelő összehangolása. Sok egyéb tényező mellett figyelembe kell venni a rendelkezésre álló tér korlátozott lehetőségeit is, hiszen általában kevés hely áll rendelkezésre az elektromos szerelvények számára. Sőt, gyakran nehezen hozzáférhető helyekre kell őket beszerelni. A Weidmüller a ZIA sorozat praktikus iniciátor és aktivátoros sorkapcsai helytakarékos megoldást jelentenek.

A modulos kialakításnak köszönhetően a sorkapcsok az adott alkalmazáshoz illeszthetők. Ez köszönhető a kis méretének is, hiszen mindössze 5 mm széles és 46 mm magas. Ennek megfelelően kompakt kötődobozok alakíthatók ki.

Michael Meier digitális nyomdagépet helyez üzembe a Hymmen-nél

Végül, de nem utolsó sorban a TOP csatlakozással és szorítókapcsos technológiával ellátott csatlakozórendszer megkönnyíti a nagyon rövid kábelalagutas szerelvények kialakítását, így segítségével vékony, alacsony ház is kialakítható.

Szállítószalagok: a modulos rendszer szíve

“A ZIA sorozattal igazoljuk, hogy a modulos sorkapcsainkat folyamatosan ügyfeleink igényeihez igazítjuk annak érdekében, hogy nehezen hozzáférhető, rossz körülmények között szerelhető helyekre is beépíthessék” - összegezte Martin Adamczyk termékmenedzser.

“Iniciátor vagy aktivátor csatlakoztatásához a megrendelőinknek csak a jelkábel-csatlakozókkal ellátott alap ZIA 1.5-ös modulos sorkapocsra és az iniciátorokat tápláló ZVL elosztószalagokra van szükség. Ezek az elosztókábelek adják a modulos rendszer lelkét. A szomszédos negatív/pozitív és funkcionális földelő elemekre való keresztkötések már be vannak építve.”

A csatlakozó aljzat  a csatlakozóelem egyik oldalán, a tűs csatlakozó pedig a másik oldalon található. Az egyes elosztóelemek maguktól csatlakoznak egymáshoz a sorolás alatt, így nincs szükség többé munkaigényes átkötésre, ráadásul biztosan nem marad ki egyetlen átkötés sem. A modulos kialakítás tehát igen hatékony az egyedi igényekre szabott rendszerek kiépítése során felmerülő hibák megelőzésében.

.
A gépen a szokásos kapcsolódobozba kerültek beépítésre a ZIA modulos sorkapcsai, így a Hymmen időt takarít meg a szerelések és átépítések során
 

Sőt, az átépítések, átalakítások is egyszerűen kivitelezhetők. Egy tíz tűs elosztódobozt például  pillanatok alatt tizenegy tűssé változtathatunk, illetve fordítva. Az sem gond, ha a vezérlőjelet meg kell sokszorozni. Ehhez csak egy ZQV hidat kell csatlakoztatni a jelutak közé. Az alkalmazásban részt vevő plusz/mínusz elosztó be van építve a termékbe.

 

Felhasználás szállító- és vákuumasztalok alatt kialakított kötődobozokban

A gépészeti és gépépítő Hymmen vállalat – amely korábban lemezelt anyagok ipari termelési technológiájával illetve lemezelt és tekercselt termékek felületkezelésével foglalkozott – nagy hasznát veszi a modulos elosztó rendszer által kínált előnyöknek. „A Weidmüller ZIA modulos sorkapcsait a rengeteg szenzort és aktivátort alkalmazó szállító- és vákuumasztalainknál használjuk” – mondta Harald Herold a Hymmen-től.

 

Ezeknél az alkalmazásoknál a szenzorjelek fotoelektromos reléktől, végállás-kapcsolóktól vagy nyomásfigyelőktől érkeznek; hidraulikus és pneumatikus szelepeket vezérelnek. Mivel általában az asztalokat is hasonlóan szerelik össze, a Hymmen asztalokhoz a lehető legegységesebb, előszerelt elosztódobozokat használja ezekhez a rendszeralkatrészekhez. Ezzel a modulos sorkapcsok között is igazoltan egységesített, univerzális megoldással a Hymmen szükség esetén gyorsan be tud avatkozni.

 

“Ahol korábban a Weidmüller csavaros rögzítésű modulos sorkapcsait használtuk, ott áttértünk a szorítókapcsos rögzítésű rendszerre. The ZIA modulos sorkapcsokkal időt takarítunk meg a szerelések, átépítések alatt – a megtakarításhoz pedig a rendszer egyértelmű színkódolása is jelentősen hozzájárul” - magyarázta Herold.

 

“A piros/barna, kék, és sárga/zöld elosztókábelek egyértelmű kiosztást jelentenek a vezetékek és a sorkapcsok között. A pontos jelölési lehetőségekkel még jobban át lehet tekinteni a rendszert. A lejtősen kialakított jelöléstartón akár nyolc megjelölés is kitehető a modulos sorkapcsokra és jelcsatlakozásokra.”

Megbízható és biztos érintkezés
A gépeken szokásos elosztódobozokba szerelt ZIA modulos sorkapcsokkal a szerelés és átépítések során időt lehet megtakarítani

Az egyszerű és gyors felhasználhatóság mellett a szorítókapcsos technológia kiváló és biztos érintkezést garantál. A Hymmen-nél a közvetlenül az asztal alatt kiépített burkolatok kellő hatásnak vannak kitéve rezgés esetén. Az asztalokon átnyúló vákuumkarok folyamatosan mozognak. E hatások ellenére a Hymmen soha nem tapasztalta, hogy a ZIA modulos sorkapcsoknál megszakadt volna az érintkezés.

 

- A legutóbbi projektjeink belga és thaiföldi ügyfeleinknél valósultak meg. Örömmel tölt el az a tudat, hogy a ZIA modulos sorkapcsokat alkalmazó részegységekre építünk a világszerte alkalmazott megoldásainkban - tette hozzá mosolyogva Herold.

»A moduláris sorkapcsainkat folyamatosan az ügyfeleink igényeihez igazítjuk.«

Martin Adamczyk, Termékmenedzser, Weidmüller
 
Olvasson többet erről:

 

Published in November 2013