FooldalVállalatWIN! MagazinMűködésbenUniverzális szekrényrendszer: partnerségen alapuló  megoldás

Univerzális szekrényrendszer: partnerségen alapuló megoldás

A biztonsági berendezések megfelelő működésével szemben támasztott magas szintű elvárásoknak való megfelelés érdekében a Bosch Rexroth kifejlesztette a saját önellenőrző vezérlési megoldását. Kis helyen nagy teljesítményt valósított meg. A siker receptje abban rejlik, hogy hatékonyan ötvözték a Bosch Rexroth és a Weidmüller részegységeit.

 

Nyílt tengeri létesítményekben daruk és emelőberendezések vezérlése, zsilipekkel felszerelt árvízvédelmi gátak, valamint gőznyomás szabályozása hőerőművekben – egy dolog közös bennük: olyan automatizált biztonsági berendezésre van szükségük, amelyre mindig és minden körülmények között számíthatnak. A Bosch Rexroth új rendszermegoldása megfelelt ennek a kihívásnak.

“Legelőször erőművekben telepítettük a rendszerünket. Eddig az ott dolgozó operátoroknak évente egyszer úgy kellett ellenőrizniük a biztonsági berendezéseket, hogy az erőmű közben üzemelt. Ez nem csupán költségtényező volt, hanem nagy kockázati terhet jelentett az erőműre és a hálózatra egyaránt – ugyanakkor korlátozott előnyökkel járt. A tesztek egyetlen eredménye az a megállapítás lehetett, hogy a biztonsági berendezések az elmúlt tizenkét hónapban működtek.

 Számos ipari alkalmazási terület követelményeivel törődnek: a Bosch Rexroth és a Weidmüller projektcsapatának tagjai látogatást tesznek a Weidmüller kötődoboz gyártó Klippon® termelőüzemében
Számos ipari alkalmazási terület követelményeivel törődnek: a Bosch Rexroth és a Weidmüller projektcsapatának tagjai látogatást tesznek a Weidmüller kötődoboz gyártó Klippon® termelőüzemében

Csak feltételezni tudjuk, hogy mi fog történni a jövőben” - mondta Dirk Bracht, a Bosch Rexroth projektvezetője. “Az erőművekhez kifejlesztett önellenőrző biztonsági rendszerünk (STSS) folyamatosan figyeli a saját működését, és az eredményeket állandóan naplózza. Ennek segítségével az operátorok meggyőződhetnek arról, hogy a biztonsági berendezéseik az adott pillanatban működnek-e. Ennek egy kedvező „mellékhatása” például, hogy két rendszerteszt közötti időtartam akár hatszor hosszabb is lehet, ami csökkenti a terhelést és a költségeket. Egyértelmű volt számunkra, hogy ha ilyen fába vágjuk a fejszénket, akkor csak megbízható részegységeket fogunk felhasználni.”

 

Nyílt tengeri létesítményekben daruk és emelőberendezések vezérlése, zsilipekkel felszerelt árvízvédelmi gátak, valamint gőznyomás szabályozása hőerőművekben – jellemző felhasználási területei az önellenőrző vezérlőmegoldásoknak. További információkért kattintson a képekre!

Garantált üzemelés még vészhelyzetben is

Ahol folyamatos ellenőrzésre és monitoringra van szükség, ott létfontosságú, hogy az energiaellátás is zavartalan legyen. A lehető legjobb megoldás érdekében a Bosch Rexroth az összes szóba jöhető kapcsolóüzemű tápegységet szigorú vizsgálatoknak vetette alá. A vizsgálatok eredménye az lett, hogy a Weidmüller PRO-M termékcsaládjának kitűnő hatékonysága, túlterhelés-állósága és nagy teljesítménye minden követelménynek megfelelt. A kapcsolóüzemű tápegység kifejezetten stabilan kezelte a feszültséghullámokat és a hálózati áramlökéseket, mely számos, sokszor igen speciális alkalmazási lehetőség előtt nyitotta meg a kapukat. Annak biztosítására, hogy a teljes hálózati áram mindenkor rendelkezésre álljon a vezérlőn – még akkor is ha a meghibásodások között eltelt átlagos időtartam egymillió óra és ha vagy a tápegység meghibásodna – a PRO-M megfelelő redundanciával rendelkezik és a beépített diódamodullal párhuzamosan kapcsol.

A külső beavatkozók vezérlését szintén a  Weidmüller termékek biztosítják. Ide a TERMSERIES mindössze 6 mm széles relémoduljai és – a folyamatautomatizálásban Ex alkalmazások esetében -  az ACT20X termékcsalád gyújtószikra-mentes jelátalakítói lettek beépítve. A Weidmüller “PUSH IN” sorkapcsaival érték el, hogy a kábelezés vibrációálló legyen. A rendszer Klippon® TB MH rozsdamentes acélból készült védőházában lett elhelyezve, ami a legzordabb, robbanásveszélyes környezetben is ellenálló marad.

 Erőművekben alkalmazott önellenőrző biztonsági rendszer: vezérlő- és váltószelepek önellenőrző vezérlése, amely univerzálisan egyesíti az elektronikus, a hidraulikus, és szoftveres rendszereket
Erőművekben alkalmazott önellenőrző biztonsági rendszer: vezérlő- és váltószelepek önellenőrző vezérlése, amely univerzálisan egyesíti az elektronikus, a hidraulikus, és szoftveres rendszereket

Végül, de nem utolsó sorban a Weidmüller hajtja végre a teljes körű, alkalmazás—specifikus kötődoboz gyártást mind az erőművek és nyílt tengeri létesítmények magas színvonalú változatait, mind pedig az egyéb ipari létesítményeknek (pl. hengermalmok) szánt alapváltozatot.

 

Fokozott biztonság, kevesebb üzemi állásidő

„Nagy nyomás, szélsőséges hőmérsékletek, a SIL 3 szerinti biztonsági előírások – a legjobb felszereléssel birkózunk meg ezekkel a körülményekkel” – magyarázza Christian Deppermann, a Weidmüller kiemelt ügyfélmenedzsere. „Ezért is ajánljuk a Bosch Rexroth alaposan letesztelt részegységeit univerzális vezérlőszekrény építéséhez. Ehhez adódik a kulcsrakész, akár szélsőséges körülmények között működő szekrények, vezérlőházak összeszerelésében szerzett sokéves tapasztalatunk.

Ezzel az ajánlattal optimális támogatást tudunk nyújtani annak a modulos koncepciónak, amely a Bosch Rexroth ügyfeleinek nem csupán biztonságot, hanem nagyfokú rugalmasságot is biztosít.”