Négy az egyben

Optimalizált ellátóinterfészek alagútfúró gépekhez

Négy az egyben

A megrendelő eredetileg csupán az Ethernet-interfészek kialakításához keresett alkatrészt. Az ügyfél telephelyén tett látogatás során a Weidmüller csapata azonban megállapította, hogy a megfelelő csatlakoztatási megoldásokkal jóval hatékonyabbá tudná tenni az alagútfúró gépeket gyártó vállalat termelési folyamatait.


Az erőteljes, ugyanakkor rugalmas csatlakozásokra nagy szükség volt a gépek és a vezérlő konténer közötti adat-, jel- és teljesítményátvitelhez. A cég egészen addig saját maga szerelte fel négy csatlakozóval a kábeleket. Az építési folyamatok során ezeket a csatlakozásokat körülbelül 60 méterenként újra kellett csatlakoztatni. A több kilométeres alagútépítési projektek esetében az újraszereléssel töltött idő gyorsan összeadódott, és jelentős plusz költséget jelentett.

A megoldás

A követelmények gondos elemzése után a Weidmüller azt javasolta, hogy a korábbi négy csatlakozót integrálják egyetlen megoldásba. Az ügyféllel együttműködve tervezték meg, fejlesztették ki és valósították meg a végleges terméket. Az eredmény a moduláris ipari RockStar® Moduplug csatlakozó rendszerén alapuló ellátó interfész lett. Az ellátó interfész segítségével egyszerűbben telepíthető a gép az adatok, jelek és teljesítmény egyidejű átvitele révén. A kábelmegoldást az alagútépítés munkakörülményeihez igazodva tervezték, az IP65 védettségi szintnek megfelelően.

A csatlakozás meggyőzte az ügyfelet, és bizonyította robosztusságát, megbízhatóságát, emellett a korábbi csatlakozásokhoz képest hatékonyabbnak bizonyult azonos mérésnél. A különböző méretű üzemekhez már további megoldásokat is fejlesztettek.

Tanácsadás és támogatás

Varga István

Műszaki szaktanácsadó